TŐZEGÁFONYA-KIVONAT HÚGYÚTI GYULLADÁSOKRA

Az áfonyák népes családjába több, mint háromszáz fajta tartozik. Nálunk legismertebbek az ún. kék és a vörösáfonya, melyeket gyümölcsként, lekvárként fogyasztunk, illetve mostanában már áfonyával dúsított müzlit is vásárolhatunk egyes szaküzletekben. Most azonban nem az áfonya finom ízéről, hanem egyedülálló gyógyhatásáról írunk...

Mi a tőzegáfonya? 

A tőzegáfonya a vörösáfonyához hasonlóan piros, de nagyobb bogyójú gyümölcs. Hazánkban mindkettő ritka és védett növény - egy egyed eszmei értéke tízezer Forint.

A tőzegáfonyának (angol nevén cranberry) két változata van: a cseresznye méretű amerikai "nagy cranberry", a Vaccinium macrocarpon, valamint az Európában található Vaccinium oxycoccus , a "kis cranberry".

Az amerikai tőzegáfonya gyümölcsének gyulladások elleni gyógyító hatását már az amerikai indiánok is ismerték. Az "Új világ" meghódítása óta egyre elterjedtebben használják - ma főleg kivonatának kapszulázott formáját -, elsősorban húgyúti bakteriális fertőzések megelőzésére, kezelésére. Ezen kívül a tőzegáfonya rendkívül magas proanthocianidin tartalmának köszönhetően elsőrendű antioxidáns, gátolja a szervezet sejtjeinek öregedését.

Hogyan hat a tőzegáfonya?  

Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére, antibakteriális hatása miatt, a bakteriális fertőzések megelőzésére, kezelésére, amelyek általában gyulladásokhoz vezetnek, az immunrendszer erősítésére, étvágygerjesztőnek is ajánlják. Húgyúti fertőzések ill. gyulladások kezelésére kiválóan alkalmas.

A nőknél makacs fájdalommal járó húgyúti bakteriális fertőzéseket legtöbbször az E. coli baktériumok elszaporodása okozza. Könnyen kialakul terhesség alatt, menopauzában lévő nőknél, a higiéniai követelményeket figyelmen kívül hagyó szexuális kapcsolatok révén, férfiaknál prosztatagyulladás esetén.

Egyeseknek a vizeletében jelenlevő természetes anyag (glükoprotein) képes az E. Coli baktériumokhoz kapcsolódni és megakadályozni, hogy a baktérium a húgyhólyag/húgyút falához kapcsolódva szaporodjon és gyulladást okozzon. Akiknél viszont ez az anyag hiányzik, vagy csak kis mennyiségben található meg, sokkal érzékenyebbek a megbetegedésre.

1994-ben a Weber State University (USA) kutatói kimutatták, hogy a tőzegáfonya a human glükoproteinhez hasonlóan viselkedő anyagot tartalmaz, mely képes meggátolni az E. Coli baktérium megtelepedését a húgyút falán. Ez tehát a tudományos magyarázat jelenleg arra, hogy miért képes a tőzegáfonya megelőzni illetve gyógyítani a húgyúti bakteriális fertőzéseket. 

Tőzegáfonya a gyógyításban

A Harvard Egyetemen 1994-ben végeztek tőzegáfonyás kezelést visszatérő húgyúti fertőzésben szenvedő 153 idősebb nő bevonásával. Az esetek 90%-ban a tünetek 32-100%-os javulását találták. Az eredményeket megerősítették a Weber State University klinikai eredményei (Prof. E. Walker, 1997) is. Az egyetem kutatói sikeresen alkalmazták a 400 mg-os kapszulázott tőzegáfonya-koncentrátumot a húgyúti fertőzések megelőzésére, kezelésére.

Finnországi klinikai vizsgálatok szerint a tőzegáfonya-koncentrátum szignifikánsan csökkentette a fertőzések kiújulását (Brit. Med. J., 2001, 322:1-5). A tapasztalatok szerint a tőzegáfonya elősegíti a krónikus bakteriális fertőzések gyorsabb gyógyulását, lecsökkenti az antibiotikum-kezelés időtartamát, ami azért fontos, mert az antibiotikumok huzamosabb időn keresztül történő fogyasztása a szervezetben mycosishoz vezethet...

Miért ígéretes az tőzegáfonya? 

Jelenleg a húgyúti fertőzések megelőzésére a tőzegáfonya egyetlen alternatívája a rendszeres antibiotikum-szedés. Viszont az antibiotikum nem optimális megoldás az esetleges allergiás reakciók, s nem utolsó sorban az antibiotikummal szemben rezisztens baktériumfajták kifejlődésének kockázata miatt. Az allergiás reakció veszélye a tőzegáfonya esetében elhanyagolható. Antibiotikum-rezisztens baktériumtörzsek sem tudnak kialakulni, mivel a tőzegáfonya meggátolja az E. coli baktériumok szaporodását.

Orvosi tanácsok Dr. P. Barnay-tól

"Praxisomban, ha akut - vagyis újonnan jelentkező - húgyúti fertőzésben szenvedő beteggel találkozom, a betegséget okozó baktériumok elpusztítására egy egyszeri vagy egy napi adag antibiotikumot rendelek. Emellett a tőzegáfonya-koncentrátumot tartalmazó kapszulából kell szedni naponta kétszer egyet legalább egy hónapon keresztül az újabb fertőzés elkerülésére, amíg a húgyhólyag meggyógyul.

Ha egy beteg ismételt fertőződésre panaszkodik, ugyanezt a kezelést javaslom azzal az eltéréssel, hogy a tőzegáfonya kapszulát változatlan napi adag mellett három-négy hónapig kell szedni. Ha ezalatt az idő alatt nem lép fel újabb fertőzés, abba lehet hagyni a kapszula szedését. Néhány beteg további, de rendszertelen fertőzést tapasztal, amelyek könnyedén kezelhetők. Viszont azoknak, akik a fertőzés gyakori kiújulására panaszkodnak, a kapszula további szedését tanácsolom, akár egész életükre.

A tőzegáfonya azon betegeknél is hatékony lehet, akik vizeletürítési nehézségekkel -  prosztata - megnagyobbodás bizonyos idegrendszeri rendellenességek, mint a szélütés, vagy nyitott gerinc - küzdenek.

Ha a vizelet a húgyhólyagban marad, a baktériumok nagyobb eséllyel kapcsolódnak a húgyhólyag sejtjeihez. A katétert használó betegek szintén megnövekedett fertőzési kockázatnak vannak kitéve, hiszen a baktériumok a húgyhólyagba juthatnak, valahányszor az idegen test bevezetésre kerül. Nincs tudomásom ezeken a betegeken végzett tanulmányról, de valószínűnek tűnik, hogy a tőzegáfonya hőn óhajtott enyhülést jelenthet a számukra.

Tapasztalatom szerint sokan alkalmazzák saját elhatározásból a tőzegáfonya kapszulát, ezért is lehet, hogy a tíz legkeresettebb étrendkiegészítő közé tartozik. Orvosi felügyelet nélküli folyamatos szedés esetén naponta egy kapszula bevétele elegendő. Veszélyeztetett időszakban (menopauza, vesekőproblémák, vízi sportolás, strandolás) indokolt a napi két kapszula fogyasztása.

Hólyaghurut jelentkezésekor a dózist napi 3 kapszulára ajánlott emelni. Figyelem: ha a tünetek nem javulnak 2-3 napon belül, orvoshoz kell fordulni! A tőzegáfonya kapszulákat egy órával étkezés előtt, vagy két órával étkezés után kell bevenni. Feltétlen fontos sok folyadékot fogyasztani (legalább napi 2 liter víz, tea, stb.), mivel az mossa ki a szaporodásában gátolt baktériumokat a húgyútból."

Az étrendkiegészítő tőzegáfonya kapszulák fogyasztása egyaránt javasolt mind nőknek, mind férfiaknak, minden korosztálynak. A készítménynek mellékhatása, ellenjavallata nincs.

Kapcsolódó anyag: Dr. Ősapay György - Gyógyulás áfonyával

Forrás: http://www.patikamagazin.hu/index.php?cikk=6214